2018. január 4., csütörtök

Ragyogó 2017 :)

Valóban úgy érzem, hogy ragyogó évem volt a 2017-es év.:) Tavaly újévkor átgondoltam, hogy merre tartok és erős belső késztetést éreztem, hogy megújítsam a Gabi Glass Art kínálatot. Teljesen új vizekre eveztem, hiszen Swarovski kristályt sosem használtam azelőtt az órákhoz, mandalákhoz.



 
Februárban vettem meg az első kristályokat és tavaszra már el is készült a Ragyogás kollekció, aminek igen nagy sikere volt és van ma is. :)

Azóta több új óra és mandala készült, más színekkel, mintákkal. (Ezeknek a feltöltése folyamatban van.)









 Párkapcsolat mandalás óra 25 cm-es méretben


  Párkapcsolat mandalás óra 40 cm-es és 15 cm-es méretben
A nagyméretű óra 50. házassági évfordulóra készült személyes felírattal

Tavasszal egy másik álmom is teljesült. Összeállítottam egy művészetterápiás alkotókört, programot Fényvirág- Mag-rügy-virág-címmel, a női alkotóerő kibontakozásáért témában. Ennek a három alkalmas alkotókörnek akkora sikere volt, hogy a csoport nagy része még ma is jár hozzám művészetterápiás alkotókörre. Tavasszal üvegmandalafestő alkotókört is tartottam. A nyár sem volt csendes, mivel a ballagási, a házassági évfordulós és a nászajándékok folyamatosan készültek a Gabi Glass Art műhelyben. Nyáron újdonságok is születtek a műhelyben, mivel megtanultam üveget vágni, csiszolni, polírozni. Az egyedi formájú üvegmedálokra természetesen Swarovski kristályok is kerültek.

 
  






Ősszel mutattam be az első ékszerkollekciómat, aminek tagjai ma már életre keltek és hölgyvásárlóim nyakát díszítik.

        










 Az ősz is tartogatott számomra meglepetéseket. Ilyen nem várt esemény volt számomra, hogy meghívtak a "Bemutatjuk járásaink tehetséges művészeit" című kiállításra. A Pest megyei kormányhivatalban volt kiállítva az új kollekcióm egy része 2017. októberében. A Magyar Térrendezés kollekció azóta több új alkotással bővült.


A kiállításra a Pilisszántó címeres órát is megfestettem 40 cm-es méretben!






2017. októberében indítottam az Áramlásban alkotókört, amelynek foglalkozásain a csakrák mentén haladunk a művészetterápia módszerével. Ez a csoport 2018. májusig tart. 2017. őszén MAGYAR TÉRRENDEZÉS tanfolyamot is tartottam Budapesten, már egy új helyszínen, egy tágas, fényes oktatóteremben.

Szakrális csakra alkotókör

Erőcsakra alkotókör


Az ősz megkoronázásaként ismét meghívást kaptam a Duna TV Család-barát című műsorába, ahol egy 40 cm-es Swarovski kristályokkal díszített óriási üvegórát festettem. Erre az órára is egy magyar szimbólumot festettem. A műsorban Novodomszky Évával beszélgettünk a művészetterápia áldásos hatásairól is. (A műsort itt lehet megnézni. )



Íme a kész tulipános óra Swarovski kristályokkal gazdagon díszítve

 Az őszi téli időszak tartogatott kihívásokat számomra, mivel egy madaras világversenyre festettem egyedi névre szóló matyó mintás plaketteket, órákat. Boldog vagyok, hogy ezek a plakettek világszerte sok helyre eljutottak.



Decemberben egy nagyobb céges megrendelést is teljesítettem, így a céges karácsonyi asztalokon is jelen volt a Gabi Glass Art :) Azért nagy boldogság ez nekem, mert visszatérő vásárlóim jelzik számomra, hogy igazán elégedettek azzal, amit készítek.

A plaketteket céges logóval, névre szóló felirattal készültek. (jubileumi ill. köszönjük a munkád)
  
Az évértékelés végére következzen egy kis ízelítő a 2017-es év alkotásaiból.

Az alábbi üvegórák, üvegplakettek személyre szóló egyedi alkotások (némelyiknél a fadobozra kerültek a nevek vagy a személyes felírat), amelyeket megrendelőim főként ajándékba kértek. (pl.: születésnapokra, házassági évfordulóra, nászajándékba, nyugdíjba vonulásra, pedagógusnapra, ballagásra, karácsonyra stb.)
 Pedagógus nyugdíjba vonulására készült
Plébános búcsúztatására készült

Iskolai ballagásra készült pedagógusoknak
Születésnapra készült üvegóra Swarovski kristályokkal
 Gyémántlakodalomra készült üvegplakett Swarovski kristályokkal

Női teremtő erők mandala pasztell színösszeállításban megrendelőim kérésére


Ez a kalocsai mintás üvegóra Thaiföldre utazott (repülésbiztos csomagolásban), egy igazi ázsiai esküvőn lett nászajándék :) 






Ugyan még nem készítettem statisztikát, de majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy az év slágere a Galambos üvegóra volt, amelyet többféle színösszeállítással és több méretben megfestettem.



 
A 2017-es karácsonyi szezon nagy kedvence a Swarovski kristályokkal díszített egyedi formájú karácsonyfadíszek voltak. Olyannyira tetszett mindenkinek, hogy már karácsony előtt jó pár nappal ki kellett tennem az elfogyott táblát... :) Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam megrendelőimtől, amiből nagyon sok erőt tudok meríteni.



A 2017-es év számomra szerencsét hozott! Boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Köszönöm mindenkinek, aki segíti a munkámat. Hálás vagyok a megrendelőimnek, amiért megtisztelnek bizalmukkal, kéréseikkel.

2018-ban továbbra is állok rendelkezésre, gondolj rám,ha egyedi üvegalkotást szeretnél ajándékozni vagy saját otthonodba, vagy éppen alkotókörön, tanfolyamon szeretnél részt venni.

Boldog, ragyogó 2018-as évet kívánok!

Nekem lendületesen indul a 2018-as év, hiszen január első hétvégéjén alkotókört tartok. Az évindító csoportba már csak két szabad hely van! 

Közkívánatra március elején újra fogok tartani Magyar Térrendezés tanfolyamot. Bővebb információt itt olvashatsz!

Amennyiben szeretnél tőlem információkat kapni (üvegalkotásaimról, kiállításokról, alkotókörökről, tanfolyamokról), kérlek iratkozz fel a hírlevelemre. Mindkét honlapomon a jobb oldali sávban találod. ( www.magyarterrendezes.hu, www.gabiglassart.com)
 
Érdeklődésedet, rendelésedet várom szeretettel!

Gabi





2 megjegyzés:

  1. Szeretettel gratulálok az elmúlt csodálatos évedhez és kívánom Neked, hogy 2018 is ilyen sok szépet hozzon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, így legyen! Neked is minden jót kívánok 2018-ra! :)

      Törlés